Nagy fakopáncs, na meg a kékfestő

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Irodája által szervezett, három alkalomból álló szabadegyetem előadás-sorozat második rendezvényének Bácsalmás adott otthont. A „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projekt keretein belül találkoznak egymással a résztvevők, hogy megbeszéljenek: Mindent a közösségről: A helyi érték és értéktár közösségformáló erejéről.

2018. szeptember 27-én, a pezsgő kulturális életet élő, gazdag, sokféle programot kínáló Bácsalmási Kulturális Központban gyűltek össze a téma iránt érdeklődők. Ezúttal is Oláh Edit irodavezető köszöntötte a jelenlévőket. Németh Balázs polgármester magával ragadó stílusban számolt be Bácsalmás helyi értékeinek, valamint a közös érdeklődés adta közösségfejlesztés lehetőségeinek jó gyakorlatáról.

A nap sikeréhez nagymértékben járult hozzá a Bácsalmási Turisztikai Iroda munkatársainak előkészítő, szervező közreműködése. A irodavezető, Némethné Légrády Kinga időutazásra hívta a konferencia résztvevőit és vetített képek bemutatásával mesélt a település múltjáról.

A nap további részében a kulturális gazdaságfejlesztést is szolgáló, két kiemelkedő értéket ismerhettek meg a szabadegyetem résztvevői két csoportra osztva, felváltva. Lovas kocsival utazhattak azok, akik a bácsalmási kékfestő műhelybe indultak, melyet a Felvidékről Bácsalmásra költözött Skorutyák család alapított 1879-ben. Az azóta is töretlenül működő, apáról fiúra szálló műhelyben ma a család régi barátja folytatja a hagyományos kékfestő mesterséget. A muzeális gépeket az alapító ükunokája, Skorutyák János és Bakos Zoltán kékfestő népi iparművész mutatta be.

A város szívében egy nagyon izgalmas települési érték hívogatja a helybélieket és az egyre nagyobb számban ideutazó diákcsoportokat. A Nagy Fakopáncs Tanösvény Bácsalmás Város Önkormányzatának támogatásával, a Bácsalmási Kulturális Központ és a BÖKK Nkft. közreműködésével készült el. A tanösvény névadó állata a nagy fakopáncs, ami a Kossuth park jellegzetes madara. A parkban számtalan faragott szobor, interaktív tábla tanítja játszva a kicsiket és nagyokat.

Keresztes Lilla természetvédelmi mérnök értő vezetésével sétálhattak végig a tanösvényen ragyogó napsütésben a szabadegyetem résztvevői. A programot a turisztikai irodában és a Vörösmarty Mihály Városi Könyvtárban tett látogatás egészítette ki, ahol az intézményvezető, Feketéné Ónodi Erzsébet kalauzolta kiállításaikban a közönséget. A kulturális központba visszatérve a csoportok tagjai ismét találkoztak egymással és kötetlen, jó hangulatú műhelymunkában osztották meg egymással jó gyakorlataikat.

Fekete Beatrix