„Újrakezdés”, azaz sohasem késő ecsetet venni a kézbe

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága

Dr. Marcsó Julianna amatőr alkotó első, önálló festménykiállítását nyitotta meg Kovács Szilvia, a Csongrád Megyei Igazgatóság munkatársa március 11-én, Szegeden.

A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága fontosnak tartja az amatőr művészeti ágak szakmai segítését, így például a képzőművészek támogatását.
Az igazgatóság 2013-2015 között három alkalommal szervezett képző- és iparművészeti csoportvezetői képzést, amelyek aktív résztvevője volt a szegedi dr. Marcsó Julianna.
Julika közgazdászként dolgozott, aki gyermekkori szárnybontogatásai után csak nyugdíjazását követően vett ismét ecsetet a kezébe.
A kétezres években kezdett el képzőművész csoportokba, művészeti képzésekre járni, fejlődni, tanulni. Számtalan csoportos kiállításon vett részt, de önálló tárlata ez idáig még nem volt. 2019-ben jeles, kerek évfordulót ünnepel, hiszen betölti a 70. életévét, így adódott, hogy mintegy számvetést készítve bemutassa eddigi életművét.

Az „Újrakezdés” című kiállításának megnyitója 2019. március 11-én volt a szegedi Heller Ödön Művelődési Házban. A tárlat bemutatására, tárlatvezetésre a Csongrád Megyei Igazgatóság munkatársát, Kovács Szilviát kérte fel. Az egyedi hangulatú ünnepen nem egy szokványos művészetelméleti előadás hangzott el. Az alkotó ember, a művész, mint személyiség került bemutatásra egy interaktív beszélgetés keretében.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.