Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság

  • Hírek
  • Kapcsolat
  • Ismertető
  • Munkatársak

Középfokú OKJ-s képzés indult Debrecenben

2019. július 22-én a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának a székhelyén, érettségire épülő, középfokú OKJ-s képzés indult. A Közművelődési és közönségkapcsolati szakember képzésre 25-en jelentkeztek a megye településeiről. Az ötezer fő alatti...


Hangulatjelentés Kabáról

A Nemzeti Művelődési Intézet két éve kezdte meg a három szomszédos város – Kaba, Nádudvar és Püspökladány – amatőr képzőművészeti közösségeinek közreműködésével a képesítő programját, melynek célja e közösségek megerősítése.  A köri tagok július 29-től Kabán, a Mácsai...


Helyi ízek és színek - Kakasfőző Fesztivál Püspökladányban

Immár hatodik alkalommal rendezte meg Püspökladányban a Kakasfőző Fesztivált az önkormányzat és a Dorogi Márton Városi Művelődési Központ, partnerségben a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságával. Az egész napos vigasságnak 2019. július 27-én,...


Képzőművészeti „Kóstoló” Furtán

Harmadik állomásához érkezett a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága szervezésében a Kóstoló című megyei vándorkiállítás. Furtán öt Hajdú-Bihar megyei amatőr képzőművészeti kör alkotói mutatkoztak be. A Furtai Általános Művelődési Központban...


Kóstoló – Vándorkiállítás Hajdú-Bihar megyében

A kiállítást három szomszédos város – Kaba, Nádudvar, Püspökladány – közművelődési szakemberei és a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatósága kezdeményezte, annak érdekében, hogy segítse az amatőr alkotók helyi elismertségét. A Hajdú-Bihar Megyei Képzőművészeti...


Fókuszban a falukönyvek – Műhelymunka Nyírmártonfalván

2017 őszén készült az a módszertani film, amely Nyírmártonfalva első falukönyvéről szól. Ez az alkotás több települést is arra ösztönzött, hogy maguk is megírják saját kalendáriumukat. A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága segítségével...


Bűvös Szigetszentmárton - Hajdú-bihariak a bábos táborban

A Bűvös Bábos program zárásaként, 2019 június végén jutalom táborozáson vehettek részt a programban érintett bábcsoportok, így az újlétai Király bábcsoport is. A gyönyörű helyszínen megrendezett tábor nagyon sok tartalmas, bábos programmal várta a gyerekeket. Az...


A törvény szellemében Újtikoson

Kistérségi találkozót szervezett polgármestereknek és közművelődési szakembereknek a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság 2019. június 26-án Újtikoson. A polgármesteri hivatalban Takács József, Újtikos polgármestere fogadta a vendégeket, akik a környező településekről,...


Újra égett az olimpiai láng Bojton

Bojton 2018 tavaszán indult a közösségépítő munka. A polgármester asszony kért segítséget a Hajdú-Bihar megyei igazgatóságtól a kulturális igények felmérésére, közösségek létrehozására, a közösségi élet fejlesztésére. A kérdőívezésnek és a közösségi beszélgetéseknek...


Közösségépítés parasztolimpiával

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának, valamint a Szakmafejlesztési Igazgatóság Debrecenben dolgozó munkatársai 2019. június 12-én Bojtra látogattak a település meghívására. A megyei igazgatóság − folyamatosan − több projekttel is segíti a...


Kisgyőr – a faragott falu

A Szemléletformáló tapasztalati tanulás elnevezésű projekt keretében Kisgyőrbe szervezett látóutat a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság 2019. június 11-én. A mintegy 1700 lelkes Borsod-Abaúj-Zemplén megyei falu, különleges földrajzi adottságai mellett, híres a helyi...


Kérdőívek feldolgozása Újlétán

Újlétán, a település vezetőivel, a közösségépítés további lehetséges lépéseiről tárgyaltak a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságának munkatársai: Angyal László igazgató, Szabó László közművelődési referens és Katona Gréta, a Debreceni Egyetem...


Fenntartható iroda Hajdú-Bihar megyében? Igenis, lehetséges!

Életünk negyedét a munkahelyünkön töltjük. Hogyan lehet a munkahelyünk is fenntartható, környezettudatos? Erre a kérdésre keresték a választ 2019. június 7-én a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságán dolgozó munkatársak. Közös ötletelés során...


Király Bábcsoport hazai pályán

A Bűvös Bábos 3. projekt keretében létrejött Újlétai Király Bábcsoport 2019. május 31-én a település gyermeknapi programján lépett fel 16.00 órai kezdettel az önkormányzat szabadtéri színpadán. Nagy sikerük volt, hisz rokonaik, szüleik, testvérei, pedagógusaik, és...


Módszertani ismeretekkel gazdagodnak a mentorképzés résztvevői

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a Művelődő közösségek az Alföldön (EFOP-3.7.3-16-00149) projekt keretében, a Debreceni Egyetemmel együttműködve megvalósuló Közművelődési mentorok tanfolyam részeként folytatódik A közösségi művelődés módszertana...


A média közösségépítő szerepe

Közösség és média címmel a helyi lapokról és azok jelentőségéről tartott foglalkozást 2019. május 28-án Dombi Margit újságíró, médiaszakember Debrecenben, a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatóságán. A program az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft....


Példás együttműködéssel – Népfőiskolák tokaji látóútja

A Földesi Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület és a derecskei Kék-Kálló Menti Népfőiskolai Társaság szakemberei Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jártak látóúton 2019. május 23-án, az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű...


Mentorprogram Hajdú-Bihar megyében

A mentorprogram keretében 9 fő ismerhette meg a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság munkáját, jó gyakorlatait 2019. május 23-án és 24-én. A Művelődési Intézet új munkatársai komplex szemléletformáló és módszertant gazdagító tanulmányút keretében szerezhettek további...


A Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány 20 éve – Könyvbemutató Debrecenben

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága és a Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány 2019. május 13-án mutatta be az igazgatóságon A közösségek szolgálatában című kötetet. A könyvbemutatóra a megye közművelődési szakemberei és az...


Mesehős gyerekek – Hajdú-Bihar Megyei Bábfórum

A Debreceni Vasutas Művészeti és Kulturális Egyesület, a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság, a Vojtina Bábszínház és a Szín-Báb Egyesület idén is közösen rendezte meg a Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumot Debrecenben, a kiváló adottságokkal rendelkező...


Mazsorett és moderntánc csoportok helyzetfeltárása Hajdú-Bihar megyében

Hajdú-Bihar megyében sok településen csak moderntánc, illetve mazsorett  csoportok vannak, amelyek még közösségként működnek. Ezeknek az együtteseknek jelentős közösségmegtartó erejük van, és igen fontosak a kistelepülések életében. A legtöbb fiatal itt találkozik...


Mentorálva – Lehetőségek és sikerek útján a Nemzeti Művelődési Intézettel

Az álmosdi Ekhós Rajkók Gyermek Színjátszó és Bábcsoport képviseli Hajdú-Bihar megyét Szegeden, a Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál döntőjében. A csoport vezetője Szilasi Zsanett, aki éveken át a Nemzeti Művelődési Intézet koordinátoraként dolgozott és a...


„Csigacsináló” hagyományőrzők Vámospércsen

A nagy múltra visszatekintő vámospércsi Háziasszonyok Klubjában ma is zajlik az élet. A közösség tagjai közel húsz éve rendszeresen találkoznak, hogy hétről hétre éltessék a népi ételkészítés és a míves motívumok hagyományait. Szerda délutánonként jókedv, nevetés és...


Megyei bábfórum az alkotó közösségekért

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság, a Debreceni Vasutas Művészeti és Kulturális Egyesület, a Vojtina Bábszínház és a Szín-Báb Egyesület 2019. május 18-án, tizenhatodik alkalommal rendezi meg közösen a Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumot Debrecenben,...


Válaszd a közösségszervező szakot!

Amíg a végzősök az érettségivel foglalkoztak, a kisebbek a pályaválasztásról és a továbbtanulási lehetőségekről hallgattak előadásokat Debrecenben, a Csokonai Gimnáziumban. A középiskola pályaorientációs napján, 2019. május 7-én, a Nemzeti Művelődési Intézet...


Komatál Program – A pályázat hajdú-bihari tanulságai

A komálás hagyományait elevenítették fel 2019. május 6-án Hajdúsámsonban a Közösségek Hete országos rendezvénysorozat keretében. A szakmai programnak  - amely egyúttal a Nemzeti Művelődési Intézet, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Lakitelek Népfőiskola és a...


A közösségek szolgálatában

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság és a Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítvány 2019. május 13-án 14.00 órától mutatja be A közösségek szolgálatában című könyvet a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóságán...


Tapasztalati tanulás Panyolán

Az alig hétszáz lakosú kistelepülés, Panyola volt a célpontja annak a tanulmányútnak, amelyet a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatóság szervezett 2019. április 30-án. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei falucska értékőrző fesztiváljáról és kulturális...


A rajz és festészet ünnepe Szoboszlón

A hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár rajz- és festőköre Hajdú-Bihar megye egyik legnagyobb múlttal rendelkező amatőr képzőművészeti közössége, amely több évtizede folyamatosan működik. Az intézmény két éve történt felújítása során is...


A Király bábcsoport a Vojtina Bábszínházban

A Király bábcsoport 2019 februárjában alakult a mintegy 1200 főt számláló Hajdú-Bihar megyei településen, Újlétán. A bábcsoport életre hívója az Nemzeti Művelődési Intézet Bűvös Bábos projektje, amely országosan nyolc megyére kiterjesztett program. Lényege, hogy...


A Sárrét íze

Minden tavasszal hagyományosan Nagyrábé ad otthont a Sárrét íze Fesztiválnak, amely a tájegység legnagyobb rendezvénye. A környező települések képviselői polgármesterektől a lelkes lokálpatriótákig kitelepülnek ilyenkor a Művelődési Házat övező nagy zöld területre,...


Komakendők, komatálak Hajdúsámsonban

A Nemzeti Művelődési Intézet, a Népművészeti Egyesületek Szövetsége, a Lakitelek Népfőiskola és a Nagycsaládosok Országos Egyesülete által meghirdetett Komatál és Komakendő Kárpát-medencei alkotópályázathoz kapcsolódva, 2019. május 6-án a Hajdúsámsoni Petőfi Sándor...


Közösség és média

A média közösségépítő szerepe, a helyi sajtó jelentősége egy település életében, újságírói kompetenciák fejlesztése, közbeszéd, nyilvános szereplés – ezek a főbb témái az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű,...


A paraván mögé!

A három alkalomból álló szakmai műhely záró foglalkozását 2019. április 23-án rendezte meg a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban. A műhelyfoglalkozás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő...


Örömtánc a test és a lélek felszabadításáért

A Fény Felé Alapítvány és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága idén másodszor szervezete meg a fogyatékkal élők és egészségesek, idősek és fiatalok örömtáncát Debrecenben. A Nagytemplom előtt, április 29-én, közel százan gyűltek össze, hogy...


Citerás Találkozó Pocsajban – Értéktarisznya Furtán

Mozgalmas népzenei hétvége volt Hajdú-Bihar megyében. Április 27-én Pocsajban találkoztak a megyében működő citerazenekarok, népzenei együttesek, április 28-án, vasárnap pedig a Furtai Értéktarisznya program keretében, a nemrég alakult Diák Citeraszakkör mutatkozott...


Látogatás a Bihari Népművészeti Egyesületnél – Ifjúsági műhelymunka

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek az Alföldön, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 program keretében, az Ifjúsági műhelymunka tizenegyedik alkalmával, szakmai látóúton vehetett részt április 25-én, Berettyóújfaluban, ahova a Bihari...


Tiéd a színpad! – Gyermekszínjátszók Hajdúnánáson

A Népművelők Hajdú-Bihar megyei Egyesülete a Magyar Drámapedagógiai Társasággal együtt rendezte meg a XXVIII. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál Hajdú-Bihar Megyei Találkozóját, amelynek közel három évtizedes hagyománya és országosan is kiemelkedő presztízse...


Szakmai műhely az együttműködés jegyében

A közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezetéről, az 1997. évi CXL. törvény módosításairól és az ezzel kapcsolatos aktuális feladatokról 2019. április 24-én, Magyarhomorogon szakmai műhelyet szervezett a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei...


Citerás hétvége Hajdú-Bihar megyében

A Hajdú-Bihar megyében működő citerazenekarok, népzenei együttesek 2019. április 27-én, szombaton 17. alkalommal találkoznak a Sinka Miska Vendégházban. A résztvevők minden évben különleges programokat, élményt és színfoltot hoznak a helyiek életébe. A vendégház...


Szuperszámítógép és fenntartható épületenergetika

Az ifjúsági munka egyik alapkérdése, hogy hogyan vonjuk be a fiatalokat a különböző folyamatokba. A modern és gyorsan változó világban, a hagyományos módszerek erre gyakran nem elégségesek, ezért fokozott figyelemmel kell kísérnünk a fiatalok érdeklődési köreit,...


Látogatóban a Földes Nagyközségi Népfőiskolai Egyesületnél

A Földes Nagyközségi Népfőiskolai Egyesület összejövetelére látogatott a népfőiskolai műhely, az NMI Művelődési Intézet  Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149-es projektjének keretében 2019. április 18-án. Az...


Helyzetfeltárás a mazsorett- és moderntánc-csoportok körében Hajdú-Bihar megyében

Hajdú-Bihar megyében sok településen csak ezek a csoportok vannak (mazsorett és modern tánc), akik még közösségként működnek. Közösségmegtartó erejük van, ezért igen fontosak a kistelepülések életében. A legtöbb fiatal itt találkozik először a közösségi élettel, ezért...


Minőség és szakmafejlesztés

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága – az előző évek gyakorlatához hasonlóan – 2019-ben is Minőség Klub elnevezéssel, műhelysorozatot szervez a megye közművelődési szakemberei számára. A sorozat második alkalmának 2019. április 11-én,...


Felhívás – Hajdú-Bihar Megyei Bábfórum 2019

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága, a Debreceni Vasutas Művészeti és Kulturális Egyesület, a Vojtina Bábszínház és a Szín-Báb Egyesület idén is megrendezi a Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumot. A találkozónak 2019. május 18-án, szombaton 10.00 órai...


Közös tánc az egységért

A Fény Felé Alapítvány és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága ismét örömtánc bemutatóra és közös táncra hívja a debrecenieket a táncművészet világnapján, 2019. április 29-én 09.00 és 14.00 óra között, ahol fogyatékossággal élők és egészséges...


Egy egészen emlékezetes este – a Lakat Színpad új bemutatója

A Lakat Színpad 2015-ben alakult meg a Nemzeti Művelődési Intézet „Pajtaszínház - Közösségfejlesztés az amatőr színjátszás újjáélesztésével” elnevezésű mintaprogramja keretében. A program célja az volt, hogy az országban lehetőleg minél több településen a már meglévő...


Félre a halállal, előre rohamzászlóalj! címmel jelent meg Hermann Attila legújabb könyve

„Félre a halállal, előre rohamzászlóalj!” – Az Osztrák-Magyar Monarchia elit katonáinak jelvényei a Nagy Háborúban címmel jelent meg Hermann Attila legújabb könyve, amelyet 2019. március 28-án mutattak be Budapesten. A szerzővel, aki a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság...


Minőségfejlesztő Klub Derecskén

A Minősített Közművelődési Intézmény Címre idén ismét jelentkezhetnek a közművelődési intézmények.  Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által hirdetett pályázat célja a minőségorientált szemlélet kialakítása és a közművelődési minőségfejlesztés területén elért...


Műhely a képzésekről

A képzési és beiskolázási tervről rendezett Ismeretfelújító műhelyfoglalkozást a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság 2019. március 25-én. A szakmai programnak Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Művelődési Központ és Könyvtár adott helyet. A 32/2017. évi EMMI rendelet előírja,...


Történelmi múlt és konstruktív jelen Vésztőn

A Hajdú-Bihar megyei igazgatóság Szemléletformáló tapasztalati tanulás, valamint az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149-es programjának keretében, 2019. március 27-én, a Békés megyei...


Hogyan lesz egy dramatizált meséből forgatókönyv? - A Paraván mögé! 2

A  három alkalomból álló szakmai műhely második foglalkozását 2019. március 9-én rendezte meg a Hajdú-Bihar megyei igazgatóság Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban. A műhelyfoglalkozás az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, az Emberi Erőforrás...


A paraván mögé!

Hajdú-Bihar megyében nagy hagyománya van az amatőr bábozásnak. Az utóbbi években mégis csökkent az amatőr bábcsoportok száma. Az évente megrendezett Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumra jelentkezők létszáma a felére esett vissza. A csoportok és a bábozás iránt érdeklődők...


Sárándi hagyományok népfőiskolásoknak

A derecskei Kék-Kálló Menti Népfőiskola igyekszik programokat biztosítani a vonzáskörzetében, Konyáron, Tépén és Sárándon élőknek is. Az utóbbi település a jövőben szeretne tevékenyebben részt venni a népfőiskolai mozgalomban, ezért 2019. február 25-én, a sárándi...


Kóstoló - Vándorkiállítás a megyei képzőművészeti alkotókörök tárlatából

Öt település, öt közösségének és közművelődési szakembereinek egyéves közös munkája eredményeképpen 2018 októberében nyílt meg az I. Hajdú-Bihar Megyei Képzőművészeti Alkotókörök Tárlata Nádudvaron, az Ady Endre Művelődési Ház és Városi Könyvtárban. A kiállításon...


Közösség és művészet – Nagy érdeklődés mellett nyílt meg Dezső Ilona Anna kiállítása Nagyrábén

Nagyrábén elsők között zajlott közösségépítő folyamat Hajdú-Bihar megyében. A kis település művelődési intézménye szép kiállító teremmel büszkélkedhet, amelyet minden kiállításmegnyitó alkalmával megtöltenek a helyi érdeklődők, művészetbarátok. Így történt ez 2019....


Szakmai kirándulás az Ifjúsági műhelymunkában

A Művelődő közösségek az Alföldön, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 program, Ifjúsági műhelymunka kilencedik alkalmával, 2019. február 20-án szakmai kiránduláson vettünk részt. Álmosd községbe látogattunk el, ahonnan három hallgató jár a képzésre. Az ő javaslatukra...


Közösség és média - Felhívás műhelymunkán való részvételre

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. a „Művelődő közösségek az Alföldön” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149 azonosító számú projektjének keretein belül Közösség és média címmel műhelyfoglalkozást indít Debrecenben. A 12 alkalommal, havi...


Közművelődési statisztikával kapcsolatos szakmai műhely Debrecenben

Megújult a kulturális statisztikai jelentőfelület címmel 2019. február 22-én szervezett szakmai műhelyt a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága. A programra 43 fő regisztrált, akik leginkább közművelődési intézményekből, önkormányzatoktól és civil...


Folytatódott a szakmai műhelymunka-sorozat Hajdú-Bihar megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága két újabb műhelymunkával segítette a megye szakembereinek munkáját. Debrecenben, 2019. február 15-én, a megyei igazgatóság előadótermében, 18-án pedig, Hajdúnánáson, a Kéky Lajos Városi Művelődési Központban...


A paraván mögé! - Felhívás bábcsoport vezetőknek

Hajdú-Bihar megyében nagy hagyománya van az amatőr bábozásnak. Az utóbbi években csökkent az amatőr bábcsoportok száma. Az évente megrendezett Hajdú-Bihar Megyei Bábfórumra jelentkezők létszáma a felére esett vissza. A csoportok és a bábozás iránt érdeklődők számának...


Interjúk elemzése Újlétán

A Nemzeti Művelődési Intézet munkatársai, Angyal László igazgató, Katona Mária projektvezető és Szabó László megyei referens Újlétán a közösségépítés lehetséges további lépéseiről tárgyalt 2019. február 5-én a település vezetőségével. 2018 novemberében interjúzásokkal...


Térségi Szolgáltatási Fórum Hajdú-Bihar megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú Bihar Megyei Igazgatósága 2019. február 25-én, Magyarhomorogon, a polgármesteri hivatalban tartja első Térségi Szolgáltatási Fórumát, amelynek alapvető célja, hogy a közösségi színteret fenntartó bihari önkormányzatok közművelődési...


A törvényi változások nyomában – szakmai műhely Derecskén

Derecskén a Városi Művelődési Központ és Könyvtár adott otthont 2019. február 6-án a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága szervezésében A közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezete című járási szakmai műhelysorozat harmadik...


Falukönyv Bojtról

Hajdú-Bihar megyében egyre több település vállalkozik, vállalkozott kalendárium, falukönyv írására.  A Nyírmártonfalva első falukönyve megszületéséről készült módszertani film sokaknak adott inspirációt, hogy saját településükön is elkészüljön egy hasonló kiadvány. A...


Megújult a kulturális statisztikai jelentőfelület – szakmai műhely Hajdú-Bihar megyében

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága szakmai műhely keretében nyújt segítséget az OSAP 1438-as számú statisztikai adatszolgáltatáshoz, amely kötelező a 388/2017. (XII. 13.) Kormányrendelet alapján minden közművelődési tevékenységet...


A törvényi változások nyomában – szakmai műhely Nyíradonyban

A Nyíradonyi Móricz Zsigmond Művelődési Ház és Városi Könyvtár adott otthont 2019. február 7-én a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága, A közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezete című járási szakmai műhely-sorozat negyedik...


Vendégségben a Kék-Kálló mentén

A Népfőiskolai műhely tagjai a Nemzeti Művelődési Intézet Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00149-es projektjének keretében Derecskére látogattak 2019. február 1-én, ahol a Kék-Kálló Menti Népfőiskola Társaság rendezvényén vettek részt. A...


A Hajdú-Bihar megyei minőségfejlesztők sikere

A magyar kultúra napján három Hajdú-Bihar megyei művelődési ház is „Minősített Közművelődési Intézmény” címet vehetett át Budapesten, a Hagyományok Házában rendezett ünnepségen.  Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár a hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi...


Új bábcsoport Újlétán – Elindult a III. Bűvös Bábos program Hajdú-Bihar megyében

A bábjátszás a magyar kultúra egyik tradicionális alappillére. A Nemzeti Művelődési Intézet többek között az amatőr bábjátszás komplex készség, képesség és személyiségfejlesztő, kreativitást és innovatív gondolkodást serkentő hatására építve kívánja elősegíteni az új,...


Magyarnak lenni – A magyar kultúra napja Kabán

A Mácsai Sándor Művelődési Ház munkatársainak szervezésében 2019. január 25-én tartották Kabán a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepséget. A mintegy nyolcvanfős közönséget a Lakat Színpad vezetője, Bagi Andrea köszöntötte. A Nemzeti Művelődési Intézet...


A törvényi változások nyomában – szakmai műhely Berettyóújfaluban

Berettyóújfaluban a Nadányi Zoltán Művelődési Központ adott otthont 2019. január 28-án a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája által szervezett A közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezete című járási szakmai műhely-sorozat második...


Bravúros premier Bojton

A IV. Pajtaszínházi Szemlére készülve a Selyembojti Csicsergők társulata 2019. január 24-én mutatkozott be a településen, a mintegy ötszáz lakosú bojti Községi Művelődési Ház és Könyvtárban, ahol több mint negyvenen gyűltek össze, hogy megnézzék a különleges főpróbát....


A magyar kultúra napja Álmosdon

Hagyományaihoz híven, a magyar kultúra napja alkalmából, idén is Álmosdon rendezett koszorúzási ünnepséget a megyei iroda a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületével és a település önkormányzatával közösen. Szép számú ünneplő közönség gyűlt össze 2019. január 23-án...


Selyembojti Csicsergők

Bojt a Bihari-síkságon, a Kis-Körös bal partján elhelyezkedő, közel 500 lelket számláló település. Az amatőr felnőtt színjátszó csoport 2018 nyarán alakult a IV. Pajtaszínház program felhívására. Az együttes célja a közösségépítés és a jó csapatszellem kialakítása...


A 20. századi magyar grafika – vándorkiállítás Polgáron a magyar kultúra napja alkalmából

Január 18-án, délutánra várta Polgáron az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár a magyar kultúra napja alkalmából rendezett ünnepi programjára az érdeklődőket. Az ünnepi program 14.30-kor kezdődött a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája...


„Milyen jó Földesinek lenni!” – Civil szervezetek és közösségek helyi értékvetélkedője Földesen

A helyi értékfeltárás demokratikus modelljének lehettünk tanúi 2019. január 19-én, Földesen. A Földesi Népfőiskola példaértékű kezdeményezése valósult meg, ahol a helyi értékké nyilvánítás a lakosság, a helyi közösségek, a civil szervezetek bevonásával, aktív...


A törvényi változások nyomában – szakmai műhely Püspökladányban

Püspökladányban a Dorogi Márton Művelődési Központ adott otthont 2019. január 17-én a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Igazgatósága A közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezete című járási szakmai műhelyének. A rendezvénysorozat azzal a...


Értékőrző alkotások – Vándorkiállítások Hajdú-Biharban

Hajdú-Bihar megyében évek óta szervez vándorkiállításokat a Nemzeti Művelődési Intézet megyei igazgatósága. A Kölcsey évforduló kapcsán készült pályamunkák 2017-ben, míg Kocsis Csaba fotós, előadóművész, közművelődési szakember Az én falum című fotókiállítása és a „A...


Területi ifjúsági műhely

Az Területi ifjúsági műhely a Nemzeti Művelődési Intézet által „Művelődő közösségek az Alföldön” címmel az EFOP-3.7.3-16 - Az egész életen át tartó tanuláshoz hozzáférés biztosítása konstrukcióban elnyert támogatásból valósul meg. A program célja, hogy azok a...


Konstruktív vitanap

2018 novemberében Újlétán a „Van időnk” projekt keretében két alkalommal interjúkészítés zajlott, melyen a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának munkatársai és a Debreceni Egyetem hallgatói vettek részt. A felvett 30 interjút a szakmai asszisztensek...


Selyembojti Csicsergők

A Nemzeti Művelődési Intézet IV. Pajtaszínház programjának felhívására Hajdú-Bihar megyében, a mintegy 500 főnyi településen, Bojton alakult 2018 nyarán amatőr felnőtt színjátszó csoport. A csoport teljesen új formáció, egy fő kivételével korábban senki sem...


Ifjúsági zenei közösségek a magyar kultúra napján

2018. december 5-én a „135+1=A jövő zenéje” programban résztvevő csoportok vezetői találkoztak a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájában. A februári felhívásra 8 csoport jelentkezett, akik vállalták, hogy megismerkednek Kodály Zoltán szellemi...


Népfőiskolai műhely Érmelléken

A Nemzeti Művelődési Intézet EFOP-3.7.3-16-2017-00149, Művelődő közösségek az Alföldön pályázatának keretében Létavértes adott otthont 2018. december 12-én a projekt hetedik találkozójának. A házigazda szerepét az Érmelléki Népfőiskolai Egyesület elnöke, Dr. Erdei...


Interjúk a „Van időnk” projekt keretében

2018. november 14-én és 21-én, Újlétán a faluház adott otthont a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának „Van időnk” projekt keretében megvalósuló interjúinak, melyeket a Debreceni Egyetem Szociológiai és Szociálpolitikai Tanszékének harmadik...


Balmazújvárosi szakmai nap

A Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018. november 30-án szakmai napot tartott Balmazújvárosban a Veres Péter Kulturális Központban. A programon közművelődési intézmények vezetői, munkatársai vettek részt. Szabó László, a Hajdú-Bihar megyei iroda...


Folytatódott a „Van időnk” projekt

2018. november 26-án Görbeházán a Fazekas Mihály Művelődési Ház és Könyvtár adott otthont a „Van időnk” projekt műhelymunkájának. A találkozó egyik célja az volt, hogy a településen egy korábban megkezdett programot újratervezzenek. Giricz Béla Lászlóné polgármester...


Minőségfejlesztő műhely Polgáron

Az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár adott otthont 2018. november 29-én a megyei iroda minőségfejlesztő műhelyének, ahol a polgári szakemberek mellett a „szomszéd vár”, Nyíregyháza is képviseltette magát. A Váczi Mihály Kulturális Központ, vagyis a nyíregyházi...


Szakmai műhelymunka-sorozat Hajdú-Bihar megyében

2018 októberében több alkalomra tervezett szakmai műhelymunka-sorozat indult „Van időnk” címmel a megye közművelődési szakembereinek közreműködésével a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának a szervezésében.  Az eddig megvalósult találkozók témája...


Szemléletformálás és önértékelés – Minőségfejlesztő műhely Nyíradonyban

Derecske, Vámospércs és Nyíradony közművelődési szakemberei találkoztak, hogy a minőségfejlesztés szemléletéről és módszereiről tudjanak meg minél többet a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának szervezésében. A műhelybeszélgetésnek a nyíradonyi...


„Helyi emberek írták, helyi emberekről, helyi embereknek…”

Nyírmártonfalva első falukönyvéről, pontosabban a kalendáriumkészítés folyamatáról készített módszertani filmet a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája. A 35 perces alkotást a napokban ismerhette meg Nyírmártonfalva lakossága. A filmet a...


Bűvös Bábos bemutató Álmosdon

A Nemzeti Művelődési Intézet Bűvös Bábos II. programnak köszönhetően hátrányos helyzetű, de annál tehetségesebb gyermekek jövőjének formálása és a tehetséges tanulók támogatása érdekében alakulhatott meg Álmosdon az Ekhós Rajkók Gyermek Színjátszó és Bábcsoport, amely...


Folytatás a „Paraván mögött”

„Paraván mögött“ címmel második alkalommal 2018. október 26-án találkoztak  a Hajdú-Bihar megyei amatőr bábcsoportvezetők, bábozás iránt érdeklődők, közművelődési szakemberek és bábos szakemberek Debrecenben, a Vojtina Bábszínházban. A műhelymunka-sorozat lényege,...


Szakmai műhelymunka-sorozat Hajdú-Bihar megyében

2018. október 25-én a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájában műhelymunka-sorozat indult azoknak a megyei közművelődési szakembereknek a részvételével, akik a program előzményeként egy Békés megyei látóúton vettek részt. Az első alkalom témája a...


A közösségi értékfeltárás jó gyakorlatai

A helyi értékek feltárása megerősítheti egy település közösségeit, lakosainak identitását és hozzájárulhat a település megtartó erejéhez. Az értékfeltárás jó gyakorlatairól tartott műhelymunka-beszélgetést a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018....


Népfőiskolák az értékfeltárásért

Az értékfeltárás a népfőiskolák fontos feladata, a lehetséges módszerek és jó gyakorlatok megismerése érdekében rendezett műhelymunka-beszélgetést az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018. október 17-én, Berettyóújfaluban,...


Sikeres KÉPesítő!

A közös gondolkodás és az összehangolt cselekvés gyümölcseként a három város – Kaba, Nádudvar, Püspökladány – amatőr képzőművészeti körei, közművelődési szakemberei és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának együttműködésével keresett új válaszokat...


Kóstoló – I. Hajdú-Bihar Megyei Képzőművészeti Alkotókörök Tárlata

Egyéves közös munka eredményeként 2018. október 3-án nyílt meg a kiállítás a nádudvari Ady Endre Művelődési Ház és Városi Könyvtárban, melyen Kaba, Nádudvar, Püspökladány, Téglás és Hosszúpályi alkotókörei vettek részt. A kiállítást a három szomszédos város...


Parasztolimpiai hétpróba Bojton

2018 tavaszán Bereginé Szegedi Hajnalka polgármester asszony segítséget kért az irodától a kulturális igények felmérésére, a közösségek létrehozására, a közösségi élet fejlesztésére. A közös munka kérdőívezéssel kezdődött, melyben felmérték a lakosság véleményét a...


Minőség Műhely Derecskén

Hajdú-Bihar megyében új jelentkezőként a Derecske Városi Művelődési Központ és Könyvtár adta be pályázatát a „Minősített Közművelődési Intézmény” címre. Az intézmény jelenleg a helyszíni auditra készül, ehhez kapott segítséget a Művelődési Intézet megyei irodájától. A...


Vásár és vigadalom – IX. Váncsodi Őszköszöntő Fesztivál

Váncsodon szeptember 15-én rendezték meg az immár hagyományossá vált Őszköszöntő fesztivált, amely reggel 7.00 órakor horgászversennyel kezdődött. Majd 8.00 órától kezdetét vette az előzetes regisztrációhoz kötött főzőverseny, amelyen 9 csapat ragadott fakanalat és...


Képzőművészeti szabadegyetem Nádudvaron

A Nádudvari Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár, a kabai Mácsai Sándor Művelődési Ház, a Püspökladányi Tájékoztató és Közművelődési Központ, Könyvtár, Múzeum és a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának munkatársai egy közös, fél éve tartó...


III. Érmelléki Népművészeti Tábor

Nagyon fontos a hagyományaink, népi értékeink felelevenítése, megóvása és továbbadása a felnövekvő nemzedékek számára. Ezzel a céllal szervezték meg Székelyhídon a III. Érmelléki Népművészeti Tábort 2018. augusztus 23–26. között a Gyermek Jézus Szabadidő- és...


Kapcsolódások ‒ A megyei település feltárás és kapcsolatfelvétel módszerei

Hajdú-Bihar megyében járt tanulmányúton a Művelődési Intézet nyolc megyei irodájának – Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Pest és Tolna megye – összesen tíz munkatársa, hogy az iroda jó gyakorlataival megismerkedjen. A kollégák 2018....


Nyáron is folytatódik a Képesítő program!

Nádudvar, Kaba és Püspökladány városokban működő amatőr képzőművészeti körök és az őket segítő, fenntartó intézmények közös programja a nyári időszakban is folytatódik.  Július utolsó napján, majd augusztus első hetében Kabán találkoztak az alkotóköri tagok. Az első...


Ifjúsági műhelymunka a Campus Fesztiválon

Az EFOP-3.7.3-16-2017-00149 Művelődő közösségek az Alföldön című projekt keretén belül ifjúsági közösségekkel foglalkozó, vagy a jövőben foglalkozni kívánó szakemberek részére egy éven át tartó 12 alkalmas műhelymunka-sorozatot indított a Művelődési Intézet...


Kóstoló ‒ I. Hajdú-Bihar Megyei Amatőr Képzőművészeti Körök Tárlata

Hajdú-Bihar megye több településén is működnek amatőr képzőművészeti körök, közösségek. A Nádudvari Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtár, a kabai Mácsai Sándor Művelődési Ház, a Püspökladányi Tájékoztató és Közművelődési Központ, Könyvtár, Múzeum és az NMI...


Népfőiskolai műhely Berettyóújfaluban

A Művelődési Intézet Művelődő közösségek az Alföldön elnevezésű EFOP-3.7.3-16-2017-00149 számú projektjének keretében, a Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018. július 18-án immár második alkalommal rendezte meg Berettyóújfaluban a Népfőiskolai műhelyt. A...


Nádudvaron folytatódott a Képesítő program

A nádudvari Ady Endre Művelődési Központ és Városi Könyvtárban folytatódott az NMI Hajdú-Bihar Megyei Irodájának Képesítő című projektje, amely a megyei amatőr képzőművészeti körök fejlődését hívatott szolgálni. Három város – Kaba, Nádudvar és Püspökladány –...


Közösségépítő folyamatok indultak el Bojton

Második alkalommal találkoztunk a település lakóival július 5-én, a Tájház udvarán. Korábban azzal a kéréssel kereste meg irodánkat Bereginé Szegedi Hajnalka polgármester asszony, hogy segítsünk a kulturális igények felmérésében, esetlegesen közösségek létrehozásában....


Kincses dobozok

A NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018. június 14-én a „Van időnk” projekt keretében 13 Hajdú-Bihar megyei és 3 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei közművelődési, közösségi művelődési szakember részt vételével látóutat szervezett Békés megye három...


A Magyar Gyermekszínjátszás Patrónusa: Hermann Attila

Idén Debrecenben rendezte meg a XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivált a Magyar Drámapedagógiai Társaság. A 2018. június 8-9-10-én zajló eseménysorozat társszervezője Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata volt. A fesztivál előadásainak a...


A kötélveréstől a népi ékszerekig

A kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programjának keretében a Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodájának szervezésében két helyszínen, Püspökladányban és Hajdúbagoson indult képzés 2018. június 5-én. Az egyenként háromnapos kurzusokon a...


Faluséta a Vénkertben

A helyi értékek és a település, vagy csak egy-egy településrész bemutatásának egyik igen hatékony és egyre népszerűbb formája a faluséta. A faluséták előkészítésében, megszervezésében rejlő közösségépítő lehetőségek kiaknázása érdekében az NMI Művelődési Intézet...


Közösségfejlesztés Bojton

Kulturális igények felmérése, közösségek létrehozása, a közösségi élet fejlesztése ‒ ezekkel a kérésekkel kereste meg az NMI Hajdú-Bihar Megyei Irodáját Bereginé Szegedi Hajnalka, Bojt polgármester asszonya. A közös munka ‒ mint mindig ‒ most is egy kérdőív...


Csoportos komponálás a „135+1=A jövő zenéje” programban

A Modern Tánc-Játék Stúdió 29 éve alakult Debrecenben Holb Ibolya vezetésével, aki a mai napig a stúdió vezetője, koreográfusa, táncpedagógusa. A stúdió modern-kortárs tánctechnikák oktatásával, művészeti produkciók létrehozásával, táncnépszerűsítéssel foglalkozik. A...


Kodály nyomdokán Görbeházán

A projekt megvalósítója a Cserfes Népdalkör volt, amely iskoláskorú gyerekekből állt, életkoruk 8 és 15 év között volt, de az előadásba bekapcsolódtak néhányan a fiatalabb, 4-8 éves korosztályból (13 fő) is, valamint a felnőtt népdalkör tagjai (10 fő), akik 15-75 éves...


Black Rose Projekt – Kodály öröksége

A szimbolikus fekete rózsa nevet viselő csoport nem túl régóta dolgozik együtt, mostani fellépésük csupán a második közös próbálkozásuk volt. Feltétlen elismerés illeti azonban őket, hiszen nem kevés bátorság, illetve merészség és természetesen tudás kellett ahhoz,...


Tennivalók – műhelykonferencia aktuális feladatainkról

A közművelődési törvény változásairól, a minőségfejlesztés és a szakemberképzés időszerű kérdéseiről szervezett szakmai tanácskozást a Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája. A műhelykonferenciának 2018. május 23-án a nyíracsádi Ligetalja Közművelődési és...


Lakossági kérdőíves felmérés Bojt településen

A bojti önkormányzat részéről, Bereginé Szegedi Hajnalka polgármester asszonytól érkezett a felkérés az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája munkatársai felé egy közös munkára, amelyben konkrét célkitűzésként fogalmazódott meg a település közösségi...


Gőzerővel zajlik a munka Gáborjánban

A Berettyóújfalui járásban található Árpád-kori, közel 900 fős községben januárban kezdődött egy újabb közösségi vállalás: Falukönyvet készítenek a Gáborjánban élők. A településsel 2014 óta folyamatos a kapcsolat. A közös munka a Kapunyitogató programmal kezdődött,...


135+1=A jövő zenéje program Hajdú-Bihar megyében

Gáborjánban a Kis Tulipán csoport a helyi általános iskolásokból szerveződött, 4 citerás és 10 énekes részvételével. Vezetőjük Harangi Sándorné pedagógus. Hetente 3 próbán hallgatták és gyakorolták a Kodály Zoltán által gyűjtött népdalokat. Közösen választották ki azt...


Tavaszvárók Komádiban

Április 26-án Komádiban, a városháza nagytermében a Tavaszváró közösségek című hálózatfejlesztési szakmai napra érkeztek a térség közösségi művelődésben érdekelt szervezetek és önkormányzatok képviselői. A tanácskozás alapgondolata, összhangban az NMI Művelődési...


Pajtás színjátszók bábos szerepben

„A Hajdú-Bihar Megyei Bábfórum az az alkalom, amikor a hivatásos bábosok a nézőtéren ülnek és a mindenkori gyermekközönség áll a színpadon” – kezdte köszöntőjét Asbóth Anikó igazgató 2018. április 28-án, a debreceni Vojtina Bábszínházban. Kardos Ilona, a Debreceni...


„Nincs szép vagy csúnya mozdulat” – Táncoló Talpak örömtánca

A Fény Felé Alapítvány és az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája Örömtáncot rendezett a debreceni Kossuth téren április 27-én. A tánc világnapja alkalmából – amelyet hivatalosan április 29-én, az UNESCO Nemzetközi Színházi Intézetének felhívására...


Örömtánc a fogyatékkal élőkért

A Fény Felé Alapítvány és az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája örömtánc bemutatóra és közös táncra hívja Debrecen és környéke lakóit: fiatalokat, gyerekeket, szülőket, nagyszülőket, egészségeseket és fogyatékkal élőket.  A táncművészet világnapja...


Kiskamaszok nagy tehetséggel – Gyermekszínjátszók Hajdúnánáson

Az NMI Művelődési Intézet megyei irodája karöltve a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesületével és a Magyar Drámapedagógiai Társasággal megrendezte a XXVII. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivált, amelynek a hagyományokhoz híven Hajdúnánás és a Kéky Lajos Városi...


Jó gyakorlatok kiadvány Hajdú-Bihar megyében

Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája kulturális közfoglalkoztatási programjai során folyamatosan gyűjtötte, és gyűjti azokat a gyakorlatokat, melyeket bemutatásra és követésre érdemesnek tart. A cél a mindennapi valóságban megszülető, kidolgozott jó...


Tavaszváró közösségek - Hálózatfejlesztő nap Komádiban

Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018. április 25-én folytatja a hálózatfejlesztő szakmai napok sorozatát Komádiban, a városi önkormányzat épületében. A szakmai nap résztvevői a térség kulturális értékeit ismerhetik meg. A rendezvény megnyitóján...


Joób Árpád Citerás Találkozó Pocsajban

Tizenhatodik alkalommal találkoztak a megyében működő citerazenekarok, népzenei együttesek a Sinka Miska Vendégházban 2018. április 7-én az NMI Művelődési Intézet, a Vass Lajos Népzenei Szövetség és a Pocsaji Sinka Miska Vendégház szervezésében. A találkozó minden...


XVI. Citerás Találkozó Pocsajban

2018. április 7-én az NMI Művelődési Intézet, a Vass Lajos Népzenei Szövetség és a pocsaji Sinka Miska Vendégház szervezésében 16. alkalommal találkoznak a Hajdú-Bihar megyében működő citerazenekarok, népzenei együttesek a Sinka Miska Vendégházban, akik minden évben...


Felmenő rendszerű amatőr művészeti fórumok Hajdú-Bihar megyében

Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2018-ban is részt vesz a XXVII. Weöres Sándor Országos Gyermekszínjátszó Fesztivál Hajdú-Bihar Megyei Találkozójának és a Hajdú-Bihar megyei Bábfórum megszervezésében. A hosszú évek óta megrendezésre kerülő,...


Regösök ünnepe Debrecenben

„Hajtsuk a régi törvényt!” címmel jelent meg a debreceni regölés 25 évét bemutató kötet Bárdosi Ildikó népdalénekes, a Népművészet Ifjú Mestere kiadásában, a Motolla Egyesület-Debrecen tagsága és Rózsa Péter biogazda támogatásával. Ebből az alkalomból 2018. március...


Közösségek közössége - Hálózatépítő nap Gáborjánban

A NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihari Megyei Irodája rendszeresen szervez partnerei számára hálózatépítő napokat, amikor az egyes intézmények bemutatkozhatnak egymásnak. A kis térségi szintű, oldódott hangulatú találkozók alkalmat adnak arra is, hogy a szomszédos...


A magyar kultúra napja Polgáron

Színpadi produkcióval, kiállításmegnyitóval és rendhagyó történelemórával ünnepelte idén a magyar kultúra napját az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár Polgáron. Polgár 25 címmel nyílt kiállítás az Ady Endre Művelődési Központ és Könyvtár Megyesi fivérek termében...


Álmosdi koszorúk

2018. január 22-én, a magyar kultúra napján, a Hajdú-Bihar megyei közművelődési szakemberek, köztük az NMI Művelődési Intézet irodájának munkatársai, a hagyományokhoz híven koszorút helyeztek el Álmosdon, a Kölcsey-kúriánál. Az irodalmi kegyhelyről és a Himnusz...


Falukönyv írókör Gáborjánban

A Hajdú-Bihar megye délkeleti részén fekvő településsel 2014-óta folyamatos a kapcsolat. A Kapunyitogató programnak köszönhetően akkor alakult meg a Gáborjáni Hagyományőrző Népzenei Együttes, akik azóta jelentősen megváltoztatták a falu kulturális életét. Közös...


Tervezzük együtt a jövőt!

Tervezzük együtt a jövőt! címmel a Diagnózisok projekt keretében 2018. január 16-án Tégláson műhelynapot szervezett az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája. Az eltelt 3-4 évben több településfeltáró, valamint közösségi értékfeltáró kutatást indított az...


Monostori Gezemicék

A 2017-ben a Hajdú-Bihar megyei Monostorpályiban a Pajtaszínház projektnek köszönhetően megalakult a „Monostori Gezemicék” színjátszó csoport. 2018. január 20-án (szombaton) 17.00 órai kezdettel minden kedves érdeklődőt szeretettel várnak a helyi Művelődési Házba A...


Kiállításokkal ünnepli a megye a magyar kultúra napját

Három vándorkiállítást indít az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája. A magyar kultúra napja alkalmából a közművelődési intézményeknek ajánlott tárlatok hozzájárulnak a méltó ünnepléséhez.  Kocsis Csaba fotós, előadóművész, közművelődési szakember Az én...


Az élő emlékezet fala

Kulturális értékeink és hagyományaink átörökítése a jövő számára még számtalan feladatot ró a jelen nemzedékre. A helyi értéktárak és az érték-emlékezetmentés program újszerű összekapcsolódási lehetőségeire épül Az élő emlékezet fala elnevezésű projekt, amelybe a...


Módszertani film a közösségfejlesztésről

A kalendárium-készítés a közösségfejlesztés egyik legfontosabb eszköze – tartják a téma szakértői. Egy falukönyv, bármilyen szép kiállítású, nem lehet elsődleges cél. A lényeg magának a megírásnak a folyamata, amelyben a közösség megszületik. Ezt a folyamatot...


Együttműködés a Mentorképzés után

A megyei amatőr képzőművészeti körök jelentős változáson estek át az elmúlt évtizedben. Számuk csökkent, annak ellenére, hogy az amatőr alkotók száma inkább növekedett. Továbbra is zömmel a közművelődési intézmények adnak otthont a köröknek, igyekezve megoldani azokat...


Karácsonyi kézműves készülődés

A 2017 novemberében zajló „Népi kézművesség” elnevezésű képzésen, amit az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája indított a kulturális közfoglalkoztatottak számára. A résztvevők annyira jól érezték magukat, hogy menten elhatározták, hogy még az ünnep előtt...


Jó gyakorlatok kiadvány Hajdú-Bihar megyében

Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája a kulturális közfoglalkoztatás programjai során folyamatosan gyűjtötte, és gyűjti azokat a gyakorlatokat, melyeket bemutatásra és követésre érdemesnek tart. Céljuk, a mindennapi valóságban megszülető, kidolgozott jó...


Diagnózisok hallgatói szemmel

Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2017 november elején a „Kopogtató” projekt keretében „Diagnózisok” címmel, több, mint féléves fejlesztői folyamatot indított. Ennek az első szakasznak a lezárására 2017. november 28-án került sor a Művelődési...


A kosárfonástól a nemezelésig - Népi kézműves program Berettyóújfaluban

A kulturális közfoglalkoztatottak népi kézműves programja 2017. november 20-án kezdődött el Berettyóújfaluban az NMI Művelődési Intézet szervezésében. A helyet a Bihari Népművészeti Egyesület Alkotóháza biztosította. A képzésen a résztvevők megismerkedhettek különböző...


Változás és megújulás - Szakmai nap a törvény szellemében

A kulturális alapellátás kiterjesztése című megyei közművelődési szakmai napok sorában az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2017. november 27-én tartott tanácskozást Debrecenben, a Belvárosi Közösségi Házban. A rendezvényen mintegy hatvan érdeklődő –...


Mi van a ládafiában II. – Hagyományos mesterségek visszatanítása Hajdú-Bihar megyében

Hajdú-Bihar megye délkeleti részén nagy hagyománya volt a szálas anyagok feldolgozásának, melyek mára már feledésbe merültek. Az NMI Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája 2016-ban arra vállalkozott, hogy a régmúlt hagyományos népi mesterségeit, hagyományait...


Országos Mazsorett Fesztivál és Moderntánc Találkozó Balmazújvárosban

Az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Kft Hajdú – Bihar megyei irodája a hagyományokhoz híven, november első hétvégéjén, 2017. november 4-5-én 15. alkalommal rendezte meg a mazsorett és moderntánc-csoportok találkozóját Balmazújvároson a Veres Péter Kulturális...


A népi kismesterségek jegyében

Az NMI Művelődési Intézet és a Hajdú-Bihar Megyei Népművészeti Egyesület által újabb ismereteket sajátíthattak el a közösségi munkások és koordinátorok a novemberben megrendezett „Népi kézműves” képzésen, amelynek helyszíne Debrecenben a Kézművesek Házában volt. A...


„Menj az emberekhez…” - A közösségfejlesztés két évtizede Hajdú-Bihar megyében

A fenti címmel rendezett szakmai tanácskozást a Népművelők Hajdú-Bihar Megyei Egyesülete 2017. szeptember 20-án Debrecenben, a VOKE Egyetértés Művelődési Központjában. A résztvevőket - a megye különböző településeiről érkezett, mintegy ötven közművelődési szakembert -...


A Művelődési Intézettel a Debrecen-korzón, avagy csináltuk a Fesztivált!

Kelet-Magyarország legnagyobb nyári buliját, a Campus Fesztivált idén július 19. és 23. között rendezték meg Debrecenben, a Nagyerdőn. A tavalyi jó tapasztalatok alapján a Művelődési Intézet idén is részt vett a Fesztivál közösségi programkínálatában, a szervezetet a...


Szakmai nap Hajdú-Biharban

A több, mint hatezer fős, alföldi kisváros, Kaba adott otthont a Hajdú-Bihar megyei szakmai napnak 2017. június 15-én. A rendezvényt a Közösségi Művelődési Napok programsorozat keretében szervezték meg a munkatársak azzal a céllal, hogy a megye közművelődési...