A Szeged 300 ünnepségsorozatba illeszkedően május 15-én, szerdán két kiállítás is nyílik a Csongrád megyei székhelyen: a Fekete házban a város történetét mutatják be, a Klauzál téren pedig egy óriási méretű ideiglenes kiállítóhely, egy „torta” épül, melynek ízét, zamatát a benne berendezett digitális eszközökből összeállított interaktív kiállítás adja.

Idén 300 éve hogy Szeged visszaszerezte a szabad királyi városi rangját, az ennek tiszteletére rendezett jubileumi ünnepség részeként két izgalmas történeti kiállítással is várják az érdeklődőket. A Fekete házban egy hagyományosabb, tárgyi emlékekre épülő kiállítást hoztak létre, amely 300 évnél messzebbre tekint vissza. A tárlat célja, hogy bemutassa azokat a helyeket, történéseket és szereplőket, amelyek meghatározták a város elmúlt évszázadainak alakulását. A kiállítás ikonikus jelentőségű tárgyakat is felvonultat. A látogatók többek között megtekinthetik a szabad városi rangot megadó privilégiumlevelet, a Dózsa-keresztet, a doberdói fát vagy éppen egy „Sztálin-fejes” Kossuth-címert. A tárlat híres-hírhedt történelmi eseményeket is megidéz, az érdeklődők láthatják például a boszorkányperek tárgyi bizonyítékait, de a kiállított dokumentumok alapján megismerhetik Szent-Györgyi Albert szegedi működését vagy a  pusztításának részleteit is.

A Klauzál téren egy ideiglenes, tortát formázó kiállítóhelyet építettek fel, melyben egy modern animációs filmen keresztül ismerhető meg a város múltja. A kiállítótér másik részében pedig interaktív digitális játékok szórakoztatják az odalátogatókat. A két kiállítást május 15-én, szerdán 11.30-kor nyitja meg Dr. Botka László, Szeged Megyei Jogú Város polgármestere a Klauzál téri „Torta” építménye előtt.