A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának Stipendium Hungaricum Mentorhálózata által szervezett Mentortábor megnyitóján dr. Pacsay-Tomassich Orsolya köszöntőbeszédet tartott.

A július 2. és 5. között megrendezett Mentortáborba a mentori feladatokra legalkalmasabb hallgatók vesznek részt. A táborban interkulturális érzékenyítő tréningeken munkájukhoz elengedhetetlen tudást sajátítanak el.

A Nyíregyházi Egyetemen megrendezett tábor megnyitóján dr. Pacsay-Tomassich Orsolya kiemelte: fontos, hogy azok hallgatók, akik hazánkban tanulnak, ne pusztán azt érezzék magyarországi tanulmányaik végeztével, hogy ők választották ezt az országot tanulási célpontul, hanem azt is, hogy Magyarország választotta őket. Hiszen bennük látjuk jövőbeni partnereinket: üzletfeleket, diplomatákat, kutatókat, tudósokat, szakembereket, sőt, akár politikusokat is.

A HÖOK által 2018 júliusában elindított Stipendium Hungaricum Mentorhálózat működését az idei évben tovább folytatva megkezdte felkészülését a Stipendium Hungaricum Ösztöndíjprogrammal Magyarországra érkező hallgatók segítését illetően a soron következő tanévben. A 12 intézményben meghirdetett mentorjelentkezési felhívásra 2019. május 1−31. között több mint 650 pályázat érkezett a szervezethez.  Ezt követően, a meghallgatások után mintegy 350 hallgatót választottak ki, akik részesülhetnek a támogatásban.

Forrás: civilek.hu, Emberi Erőforrások Minisztériuma

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.