A GEMMÁBAN jártunk, avagy indul a Kodály program

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága

Az NMI Művelődési Intézet „135+1 = A jövő zenéje” programra a szegedi GEMMA Fejlesztő Nevelés-oktatást Végző Iskola, Általános Iskola és Készségfejlesztő Iskola egy kis csoportja is jelentkezett. A hatfős csoportot többnyire Down-szindrómás és autista gyerekek alkotják.

A két felnőtt segítőjükkel együtt már az első naptól kezdve lelkesen készülnek az áprilisi bemutatóra. Az előadásuk a tervek szerint három részből fog állni, amelyek utalnak majd a múltra, a jelenre és a jövőre. A produkcióban hallhatunk majd citera és furulyaszót, egy ismert musical dallammal, ahol a gyerekek tánctudásukat fogják bemutatni.

Az előadás mondanivalója teljesen egyértelművé teszi azt, hogy a zenének és Kodály Zoltán szellemiségének milyen nagy jelentősége van. A zene köré mindig jó közösség szerveződik, a zene jó kedvre derít, mosolyra fakaszt, megmozdít.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.