A Tázlári Értékőrök őseink nyomában járnak

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Bács-Kiskun Megyei Igazgatóság

A Bács-Kiskun megyei Tázlári Művelődési Házban 2019. április 26-án, pénteken találkoztak legutóbb egymással az értékőrök.

A település több mint 1700 főnyi lakosságából mintegy 430 a külterületen élők száma, többségük gazdálkodó. Az eredetileg kun település elpusztult, a hiányzó lakosság pótlására a 18. században a földesurak birtokaik egy részét felparcellázták, ezzel vonzották oda közelebbi és távolabbi vidékekről a munkáskezeket. A megvásárolt területeken tanyák sokasága alakult ki.

A Nemzeti Művelődési Intézet országszerte kezdeményezi és támogatja az értékgyűjtéssel és a családtörténettel foglalkozó csoportok létrejöttét és működését, így történt ez ebben az esetben is. A tázlári közösség tagjai jó néhány hónapja találkoznak egymással rendszeresen. A csapat munkáját Tóth Csaba irányítja, aki idén érettségizik. A fiatalember „komoly múlttal” rendelkezik, hiszen a szolnoki családfakutató ifjúsági pályázatra beadott dolgozatával a bírálók legnagyobb elismerését vívta ki és mint megyén kívüli, a fődíjjal megegyező különdíjat kapott. Részt vett a „Jövőnk kulcsa a múlt” II. családtörténeti konferencián is, s aktív tagja települése értéktár bizottságának. A legtöbb alkalommal „csak magukban vannak” a csoport tagjai, megosztva egymással tapasztalataikat, így történt ez áprilisban is. A tagok elkezdték saját családfájuk felállítását, illetve a készülőben lévő Tázlári Családkönyvet, aminek alfabetikus rendezésénél (indexelésénél) tartanak.

Március 9-e különlegesnek alkalom volt a klub életében, ugyanis vendég előadók érkeztek a művelődési házba. Ari Ilona, a szolnoki és a mezőtúri családfakutató klub vezetője, valamint Páli István, nagy tudású kecskeméti kutató. Ari Ilona beszélt a családfakutatás szépségeiről, illetve arról, hogy hogyan érdemes elkezdeni egy családfakutatást. Mesélt a szolnoki és a mezőtúri családfakutató klubok létrejöttéről, eredményeikről, pályázataikról, kirándulásaikról, illetve kiállításaikról.

Előadása után Páli István számolt be kutatásairól, hasznos tanácsokat adva a tázlári közösségnek. Előadását mottójával zárta, mely így hangzik „A Te történeted, a Mi történelmünk része.” A délután közös beszélgetéssel, szendvicsezéssel és teázással zárult.

A klubba folyamatosan várják az új tagokat; jelentkezni, bekapcsolódni bármikor lehet!

Fekete Beatrix
Fotó: Fekete Beatrix, Nagy Csaba