Az oklevél már félig kézben

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóság

2020. március 19-én zajlott a III. Modulzáró vizsga Pécsett a baranyai Közművelődési és közönségkapcsolati szakember, középfokú OKJ-és képzésen. A járványügyi helyzetre való tekintettel, az aktuális előírásokra való fokozott figyelemmel a vizsgázók 5 fős csoportokba voltak időpontokra beosztva, így egyszerre több hallgató nem találkozott egymással.

A vizsgát egy záró dolgozat elkészítése előzte meg, ahol a hallgatók saját intézményüket, vagy a településen működő közösségi színteret, és ezen keresztül a település közművelődési tevékenységét mutatták be. A bemutató formai és tartalmi követelményeit a digitális oktatási felületen előre megadva ismerték meg a hallgatók. Így az egységes szempontok alapján lettek a vizsgatételek meghatározva.

A vizsgáztató előzetesen átnézte és értékelte a bemutatókat. Mindez a MOODLE on-line oktatási programon keresztül történt, ahol korábban is dolgoztak a hallgatók az e-learning modulokkal. Erre azért is volt szükség, mert a hallgatók munkája a modulzáró dolgozatokkal és vizsgákkal még nem ért véget. A végső nagy próbatétel a komplex szakmai vizsga lesz, amely tartalmazza az előző három modulzáró vizsga feladatait immáron kijavítva, kiegészítve. Azonban a jelenlegi helyzetben ezek az eredetileg májusra időzített vizsgák valószínűleg halasztásra kerülnek egy későbbi időpontra.

De a hallgatók mostani vizsgateljesítménye meggyőzte az oktatókat, hogy már most olyan szakmai tudással bírnak, hogy méltán nevezhetik őket kollégának. Ezzel megerősítik Baranya megyében a közművelődési szakmát és feladatellátást. A velük folytatott beszélgetésekből jól látszik, hogy azok a települések, ahol már most, vagy a jövőben közművelődési feladatokat végeznek, kiváló szakemberekkel lesznek gazdagabbak. Ennek előnyeit pedig legfőképpen a helyi közösségek fogják élvezni.

A sikeres tanfolyam arra ösztönzi a szervezőket, hogy nyáron újabb képzési csoportot indítsanak a megyében. Ehhez már várják az érdeklődőket, előzetes jelentkezőket a baranya@nmi.hu e-mail címen.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.