Csongrád megyei jegyzői értekezlet

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága

A Csongrád Megyei Kormányhivatal által szervezett júniusi jegyzői értekezletre a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád megyei igazgatója is meghívást kapott, hogy mutassa be a közművelődési szakterület megújult jogszabályi környezetét és az abból adódó önkormányzati feladatokat.

A napirenden a Csongrád Megyei Kormányhivatal főigazgatója: Dr. Mikecz Péter köszöntője után az EP választással kapcsolatos teendők, a törvényességi szakfelügyelet aktualitásai, a márciustól hatályos területrendezési tervek településrendezési eszközöket érintő változásai és a Csongrád megye településképi rendeleteit érintő célvizsgálat tapasztalatai, aktualitásai szerepeltek.

Ezt követően a Nemzeti Művelődési Intézet blokkjában Dohorné Kostyál Zsuzsanna bemutatta a Művelődési Intézetet és a megyei igazgatóság tevékenységét. Majd Kary József, a Minőségfejlesztési Központ vezetője az 1997. évi CXL. törvény és a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet változásait, és az abból következő feladatokat tekintette át.

Végezetül a megyei igazgató előadásában érintette a szolgáltatási tervvel kapcsolatos teendőket, és ismertette a Nemzeti Művelődési Intézet képzési csomagját, illetve a szakmai képzettségi, végzettségi elvárásokat. Az előadásokat követő beszélgetések során körvonalazódott a további együttműködés terve a megyei igazgatóság és a törvényességi főosztály, illetve a kormányhivatal között.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.