Felhívás Forrásteremtés Módszerei műhelyfoglalkozáson való részvételre

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Észak-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00148 azonosító számú projektben műhelyfoglalkozást indít Miskolcon.

A 12 alkalommal, havi rendszerességgel, alkalmanként 4 óra időtartamban megvalósuló műhelyfoglalkozás célja a hátrányos helyzetű kis településeken élő, közösségi művelődéssel foglalkozó szakemberek ismereteinek bővítése, a munkájukhoz szükséges tartalmakhoz egyenlő hozzáférés biztosítása, aktuális elméleti és gyakorlati ismeretanyag frissítése a hatékony forrásteremtés és felhasználás érdekében.

A foglalkozás tematikája:
– Forrásteremtés és pályázatírás (pályázati lehetőségek, NKA pályázat előkészítése, megírása),
– Projektmenedzsment,
– Gazdasági-pénzügyi alapismeretek,
– Közművelődési intézmény költségvetésének elkészítése,
– Kommunikáció és marketing,
– Protokoll.

Olyan közművelődéssel foglalkozó, elsősorban hátrányos helyzetű településen élő szakemberek jelentkezését várjuk, akik betöltötték 18. életévüket és jelenleg köznevelésben nem vesznek részt.

A foglalkozások helyszíne: NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság,
3525 Miskolc, Déryné u. 9.

A műhelyfoglalkozás tervezett első alkalma: 2019. 02. 26. (kedd) 9 óra

A műhelyfoglalkozásról bővebb felvilágosítás kérhető: Konczné Tegzes Erika módszertani referenstől telefonon: +36 20 322 8915,                              e-mailben: erika.konczne@nmi.hu

Kérjük, hogy részvételi szándékát legkésőbb február 25-ig jelezze a módszertani referens kollégánál.

A műhelyfoglalkozáson való részvétel térítésmentes, a vidéki résztvevőknek útiköltség térítést biztosítunk.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.