Folytatódik az aktív közösségek program

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Pest Megyei Igazgatósága „Aktív közösségek – baba-mama és nyugdíjas klubvezetők – tudásmegosztása, mentorálása” néven szakmai műhelyt indított 2019 februárjában. Az első félévben 3 alkalommal találkoztak a baba-mama, valamint az idősklubok vezetői és a velük kapcsolatban álló szakemberek. A feltáró folyamatban sok pozitívumra és hiányosságra is fény derült, a szakmai programok ezekhez a témákhoz illeszkedtek. A program szeptemberben folytatódik, az igazgatóság  várja azokat, akik még szeretnének bekapcsolódni ebbe a fejlesztői folyamatba.

A projekt célja nemcsak a klubvezetőknek és szakembereknek tréning formában adható segítségnyújtás, hanem egy kézzelfogható és átadható szakmai anyag elkészítése is. Ehhez készül egy kérdőív, mely tágabb képet adhat a szabadidő eltöltéséről a kisgyerekes anyukák, és az idősek körében, valamint információgyűjtés is abból a szempontból, hogy hogyan illeszkednek ezek az igények az intézményi rendszer programjaihoz.

A projektben létrejött tartalmakat az abban résztvevő klubvezetők és közművelődési szakemberek kapják meg  egy összegző szakmai füzet formájában.

A szakmai műhelyről megjelent több beszámoló cikk is, melyek az alábbi linkeken érhetők el:

Közösségek együttműködése

Beszámoló, idősklub-vezetők

Beszámoló, baba-mama klubvezetők

Fókuszban a családok

A műhelyfoglalkozások őszi időpontjai:

szeptember 11. Maglód – ide a baba-mama és az idős klubok vezetőit, és a szakembereket együtt várják

október 15. kedd – Vecsés látóút – Bálint Ágnes Kulturális Központ, Mazsola Játszóház

október 16. szerda – Dabas látóút – Közösségek a településen

november 12. kedd – Göd – baba-mama klub vezetők záróalkalom

november 13. szerda – Maglód – idősklub-vezetők záróalkalom

A Pest megyei igazgatóság a folyamatos munkához várja azoknak a kollégáknak a nevét, elérhetőségét, akik a szakmai fejlesztő folyamathoz még csatlakoznának. Bővebb információ és jelentkezés a program koordinátoránál:

Czipperer Zsófia,
czipperer.zsofia@nmi.hu,
+36 20 533 9431

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.