Humor és szórakozás a sajókazai „Pajtában”

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóság

2018. december 29-én, Sajókazán a Radvánszky Béla Művelődési Házban mutatta be a helyi, több évtizedes szakmai múlttal rendelkező Akkord színpad egyfajta főpróbaként, azt az előadást, ami a Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett Pajtaszínházi Szemlére készült.

A falusi színjátszók már az elmúlt évszázad elején jelen voltak a bányászközség életében. Nem volt ismeretlen a színjátszás a településen élők körében. Több éves kihagyás után a Nemzeti Művelődési Intézet jóvoltából 2018-ban kapcsolódtak be a Pajtaszínház programba. A próbák szeptemberben kezdődtek sorozatos heti rendszerességgel, majd végül az elkészült produkciót decemberben mutatták be a Sajómenti településükön.

A színjátszó csoport vezetője H. Petkovics Katalin magyar nyelv és irodalom szakos tanár, aki pedagógus végzettsége mellett Országos Közművelődési Központ „C” kategóriás színjátszó-rendező bizonyítvánnyal is rendelkezik, illetve nyugalmazott művelődési ház igazgató. Szakmai mentorként, a Magyar Teátrumi Társaság által delegált Nádasy Erika, a Miskolci Nemzeti Színház színművésze segítette a csoport munkáját. A színdarab kiválasztásánál Vadnay László műveiből válogattak a csoport tagjai. A budapesti humor jeles képviselője kiváló gyógyító és a lélek orvosa volt.

A Hacsek és Sajó kabarétréfák, a Havi 200 fix, a Meseautó és még számos nagysikerű forgatókönyv megalkotója egyéni, kedves humorával finoman leplezte le az élet bajait. Decemberben a záró bemutatót nagy érdeklődéssel és hatalmas sikerrel fogadta a sajókazai nagyérdemű. Az előadást 2019. január 26-án, a Pajtaszínházi Szemlén a Nemzeti Színházban mutatják be Budapesten. Az előzetesen, gondosan kiválogatott művekből, a Sarzsi és a Sajóné pincsije című produkció látható az országos bemutatón.

Szereposztás:

Sajóné pincsije
Előadják:
Hacsek – Hegedűs Péter; Sajó – Kis-Molnár Tamás; Pincérnő – Zsidek Lili

Sarzsi
Előadják:
Berger – Hegedűs Gábor; Bergerné – Csűrös Julianna; Szolgáló – P. Hegedűs Eszter Virág; Gonda – Mérten József; Galagonya János – Lévai Ákos
Közreműködik: Hegedűs Gábor rendezőasszisztens, díszlettervező