Jubileumi is, nemzeti is – ilyen volt a színjátszó találkozó Csanádpalotán

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága

2019. június 29-én tizedik alkalommal rendezték meg Csanádpalotán a Nemzeti Színjátszó Találkozót. A Kelemen László Művelődési Ház NKA-hoz benyújtott pályázata – amelynek szakmai részét a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatóságának munkatársai írták – pozitív elbírálásban részesült.

E szép jubileumi évszámot sikerült úgy megünnepelni, hogy eközben egy magasabb szintre emelhettük az amatőr színjátszást és a X. Nemzeti Színjátszó Találkozóval párhuzamosan első alkalommal a színjátszó csoportvezetők szakmai konferenciáját is megrendeztük. Mertünk nagyot álmodni, ennek eredményeként közelebb hozhattuk a műkedvelőket azokhoz az emberekhez, akik a színjátszás tervezői-szervezői oldalát képviselik és időnként a háttérből, máskor meg épp a frontvonalon segítik a folyamatokat.

Az ünnepélyes eseményt Molnárné Haluska Margit, a művelődési ház igazgatója és Dohorné Kostyál Zsuzsanna, a Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatóságának vezetője nyitotta meg, majd a szakmai délelőttöt is a megyei igazgató vezette le.

Az első előadó Varga Anna, a Fortis Hungarorum Kulturális Egyesület elnöke volt, aki a Csíki Versünnepet és a Székelyföldi Varga Sándor Verstábort és annak eredményeit mutatta be, valamint a lehetséges kapcsolódási pontokról adott tájékoztatást. Nyitottsága, lelkesedése és bájos személyisége nagy hatással volt a hallgatóságra.

Barnák László, a Szegedi Nemzeti Színház főigazgatója a színház bemutatása mellett praktikus tanácsokkal szolgált. Így az is kiderült, hogy nem feltétlen kell mindenkinek a Színház- és Filmművészeti Egyetem végezni ahhoz, hogy színész lehessen. Ám, ha valakinek mégis ilyen tervei vannak, akkor sem kell csüggednie, ha nem veszik fel elsőre… vagy másodjára… esetleg harmadjára sem… Vele is megesett, és bátran vállalja is.

Lászlót a közvetlenségének köszönhetően hamar megkedvelték a konferencián résztvevők.

Varga Tamás, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet munkatársa Zentáról érkezett. Munkája legnagyobb szeletét a színjátszás teszi ki. Ő maga is profi színész, ám előadásában azt hangsúlyozta, hogy nem szabad éles vonalat húzni a profi és az amatőr között. Több érdekes hasonlatot is említett, ezek közül az egyik, hogy „Ki a határon túli?” Hiszen nekünk, anyaországi magyaroknak ő a határon túli. Neki, a Vajdaságban élő magyarnak pedig mi vagyunk azok. Tehát, minden relatív. Így az is, ki az amatőr, ki a profi.

Tamásnak az előadásba csempészett humoros megjegyzései bemelegítették a rekeszizmokat a délutáni előadásokhoz.

A szakmai program lezárásaként a résztvevők a Kelemen László Emlékparkba látogattak, ahol Ádók István, a művelődési ház nyugdíjazott igazgatója mesélte el az első magyar színigazgató életét, történetét és Palotához kötődő éveit. Ezután koszorúzással tisztelegtek Kelemen sírja előtt. Délután a színjátszó találkozót Nyergesné Kovács Erzsébet polgármester asszony nyitotta meg, aki örömmel jelentette be, hogy a KLASZ, a Kelemen László Amatőr Színtársulat egy díjat is fog kapni a közelgő városnapon. A település hírnevét öregbítő csapat volt az első fellépő, akiktől a nap folyamán három előadást is láthattunk: „A gomba” (írta: Nóti Károly), „Egy pedáns asszony” (írta: Tabi László) és a „Hófehérke és a hét elgyötört törpe” (írta: Szilágyi György) című kabaréjeleneteket.

Majd a húrok közé csaptak, legalábbis a „Vonósnégyes” (írta: Gerő Jenő) szerepében remekelő színészek mindenképp. Pécska-Battonya csoportja újdonság volt számunkra és érdeklődéssel figyeltük a játékukat. A csoportot elkísérte Borsodi János Battonya alpolgármestere.

A temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület színjátszói Kéri Ferenc „Helén, s a tehén, avagy gyalog, mint Balogh” című komédiáját adták elő. Az előadást zenekari kísérettel színesítették, ami még inkább fokozta a hangulatot. Ők is hoztak ráadást, „A beteg disznó” (írta: Kéri Ferenc) című népi komédiával készültek.

Ez a beteg disznó annyira népszerű volt, hogy hirtelenjében két beteg disznó is lett, mert a Székelyföldről, Csíkcsomortánból érkező Lármafa Amatőr Színtársulat is ezzel a produkcióval készült. Persze ők is hoztak egy ráadás jelenetet. A székelyföldi települési kapcsolatot aktívan életben tartó Ferenc Csaba, Csíkcsomortán, Csíkdelne és Csíkpálfalva polgármestere is elkísérte a színjátszókat. A kabarék, bohózatok, népi komédiák kavalkádjában valamennyien jól szórakoztunk, és a tapsvihar sem maradt el, ám a legördülő függöny mögött a csoportokra és a náluk is jobban izguló rendezőkre még várt az értékelés.

A szakmai zsűriben Barnák László igazgató úr, valamint Borovics Tamás és Gömöri Krisztián, a Szegedi Nemzeti Színház színművészei foglaltak helyet.

A Vajdaságból érkező temerini csoportnál kiemelték, hogy óriási pluszt jelent az élőzene, és ezt továbbra is érdemes beépíteni a produkciókba.

A Kelemen László Amatőr Színtársulat intézetünk Pajtaszínház programjában is szerepelt, talán ennek is köszönhető az a jól érzékelhető változás és fejlődés, amit a zsűri náluk tapasztalt.

A csíkcsomortániaktól azt kérte a zsűri, hogy bátran használják a szép, ízes székely beszédet, mert éppen ettől lesz különleges az ő előadásuk.

A Pécska-Battonya Színjátszó Kör a Salgó szerepét megszemélyesítő színjátszó tempós játékáért kapta az elismerő szavakat.

Az építő kritika nagyon fontos, a csoportok ebből merítenek, ezáltal tanulnak. A fellépők jó szájízzel, boldogan zárhatták a napot, hiszen a zsűri egyöntetű biztatását és tiszteletteljes elismerését zsebelhették be. Ezenfelül emléklapot, ajándékcsomagot és egy finom ebédet is kaptak a házigazda Csanádpalotától.

A Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatóságának munkatársai a színjátszó csoportokkal, az előadókkal, a Szegedi Nemzeti Színház munkatársaival, Csanádpalota Önkormányzatával és a Kelemen László Művelődési Ház munkatársaival egyöntetűen úgy gondolják, hogy ez a találkozó folytatást kíván.

A szervezők bíznak benne, hogy hamarosan hozzáfoghatnak a 11. találkozó előkészületeihez, szervezéséhez, amit mind Vajdaság, mind Székelyföld, mind pedig az anyaországot képviselő Csongrád megye izgatottan vár.

Magné Szaitz Éva

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.