Kommunikáció és marketing – sajtókommunikáció

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Csongrád Megyei Igazgatósága

Marketingkommunikáció és sajtókommunikáció ismeretekre tehettek szert a Forrásteremtés módszerei műhelyfoglalkozás-sorozat hatodik alkalmán résztvevők. A foglalkozás a „Művelődő közösségek az Alföldön” EFOP-3.7.3-16-2017-000149 számú projekt keretében valósult meg.

Dr. Keczer Gabriella egyetemi docens (Szegedi Tudományegyetem Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Művelődéstudományi Intézet) olyan tudásanyagot adott át a művelődési házak munkatársai és a civil szervezetek tagjai számára, amelyet a mindennapi munkájuk során a későbbiekben is remekül tudnak majd hasznosítani. Útmutatót kaptak arról, hogy miként lehet a sajtó adta lehetőségeket a legjobban kamatoztatni, és pontosabb ismereteket szerezhettek afelől is, hogy milyen kommunikációs csatornákon tudják intézményüket, szervezetüket a leghatékonyabban népszerűsíteni.

A foglalkozás zárásaként a jelenlévők kis csoportokban dolgoztak, különböző típusú sajtóközlemények megírása, majd kiértékelése volt a feladat. A sorozat következő állomásán protokoll ismeretekre tehetnek szert a résztvevők.

Gál Boglárka

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.