Közművelődési szakmai nap Heves megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatósága 2019. március 18-án, a gyöngyösi Mátra Művelődési Központban tematikus szakmai napot hirdet közművelődési szakemberek, településvezetők, a közművelődésben érintett civil szervezetek képviselői részére.

A Nemzeti Művelődési Intézet fontosnak tartja a megyei hálózatosodást, a közművelődési szakemberek szakmai fejlődését, az önkormányzatok és a közművelődési intézmények törvényi megfelelőségének elősegítését, szakmai innovációk – új irányzatok bemutatását. Ennek érdekében kerül megrendezésre a tavaszi Közművelődési szakmai nap Heves megyében, melynek fő irányvonala az ifjúsági korosztály bevonása a közművelődésbe. Többek között a strukturált párbeszéd, a részvételi demokrácia módszertana kerül bemutatásra. Műhelymunka keretén belül a résztvevők több szempontból is megvizsgálhatják a fiatalok bevonását a közművelődésbe.
Mindemellett szó lesz a törvényi vonatkozásoknak megfelelően a „Képzési és beiskolázási terv” felülvizsgálatáról, a Közművelődési statisztika elemi adatgyűjtéséről.

Program:

9:00-9:30 Regisztráció

9:30-9:40 Megnyitó
Csathóné Sebők Erika, igazgató, Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

9:40-10:00 Köszöntő, a Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft. tevékenységének bemutatása
Ábry Zoltán, ügyvezető, Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft.

10:00-10:25 A Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóságának 2019. évi szakmai tevékenységének bemutatása, és szakmai szolgáltatásainak ismertetése
Előadó: Csathóné Sebők Erika, igazgató, Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

10:25-10:50 Képzési és beiskolázási terv
Előadó: Kun Zsófia, módszertani referens, Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

10:50-11:00 Kávészünet

11:00-11:30 Forrásteremtés a közművelődésben
Előadó: felkérés alatt

11:30-12:30 Ifjúság-részvételi demokrácia
Előadó: Lázár Tünde, intézményvezető, Fekete István Könyvtár, Kulturális és Szabadidő Központ

12:30-13:30 Szendvicsebéd

13:30-15:00 Szekcióülések az alábbi témakörökben:

1. szekció:
Ifjúság, Önkéntesség, Iskolai Közösségi Szolgálat, mint erőforrás
Szakmai vezető: Hacsavecz Éva, módszertani referens, Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság; szakmai meghívott: felkérés alatt

2. szekció:
Elemi adatgyűjtés a hétköznapokban – Közművelődési statisztika – OSAP 1438
Szakmai vezető: Dr. Kelemen Éva, módszertani referens, Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság

15:00-15:20 A szekciók összegzése

15:20-15:30 A szakmai nap zárása

A szakmai napon való részvétel térítésmentes, de regisztrációhoz kötött!

Jelentkezési határidő: 2019. március 14. 16:00
Jelentkezés: hacsavecz.eva@nmi.hu

Jelentkezés és bővebb információ:
Hacsavecz Éva
módszertani referens
Nemzeti Művelődési Intézet Heves Megyei Igazgatóság
3300 Eger, Törvényház u. 4/B.
e-mail: hacsavecz.eva@nmi.hu
telefon: +36-20/282-8436

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.