Közművelődési szakmai továbbképzés Nógrád megyében

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Nógrád Megyei Igazgatóság

Kulturális szolgáltatásmenedzsment KAB-os képzés indul 2020 júniusában, Nógrád megyében a Nemzeti Művelődési Intézet szervezésében.

A Nemzeti Művelődési Intézet küldetése, hogy a közösségeket képessé tegye saját értékeik felismerésére és az ebből adódó lehetőségek kiaknázására. Ennek támogatására képzések, tudásmegosztó alkalmak és képzésfejlesztés révén szeretné a megfelelő szakmai utánpótlást, valamint a jelenleg a közművelődés területén dolgozó kollégák szakmai kompetenciáinak professzionális fejlesztését biztosítani.

A megyében tavaly már sikeresen lezajlott a „Kistelepülések erőforrásai” KAB-os képzésünk.

Idén újra egy innovatív, a jogszabályi változásokra reflektáló, azok alapján a közösségi színtérre és az intézményre vonatkozó dokumentáció megújítását segítő képzés megvalósítását tervezzük a területen dolgozó, valamint a terület iránt érdeklődők számára.

Cél, hogy a résztvevő a képzésen elsajátított információk, azon belül a vezetés, valamint az szervezet gazdálkodásával összefüggő ismeretek elsajátításával hatékonyabban tudja működtetni a jogszabályi és szakmai követelményeknek, valamint a fenntartói elvárásoknak megfelelően a közművelődési szervezetet. Sajátítsa el azt a tudást, amely segítségével képes lesz a szervezeténél előforduló problémás helyzetek megoldására, a munkatársak számára a megfelelő munkahelyi környezet megteremtésére, szolgáltatási feladatainak ellátására.

Ajánljuk a képzést közművelődési intézmények szakmai munkatársai, kulturális és oktatási intézmények, civil szervezetek, közművelődési tevékenységet ellátó gazdasági szervezetek közművelődéssel, közösségfejlesztéssel foglalkozó munkatársai, önkormányzatok közművelődéssel foglalkozó munkatársai számára.

A jelentkezés feltétele: középfokú iskolai végzettség (érettségi).

A támogatott képzések a koronavírus-járvány megfékezésére irányuló prevenciós intézkedések alapján 2020. március 11. után távoktatásban valósulnak meg, de bízunk benne, hogy a június 16-án távoktatásban elinduló képzésünket a veszélyhelyzet enyhülését követően kontakt alkalmakkal is tudjuk folytatni, hiszen a személyes találkozás mindig többet tesz hozzá egy-egy képzéshez.

Az induló képzésekről bővebb információ itt: https://nmi.hu/kepzesektamogatott-kepzesek/tamogatott-kepzesek/

Tervezett online indulás: 2020. június 16. kedd.

A képzés koordinátora: Cene Orsolya.

Elérhetőségei: cene.orsolya@nmi.hu tel.: +36 20 296 2140

Cene Orsolya

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.