Közösségszervezést támogató digitális módszerek – intenzív képzés indul

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Baranya Megyei Igazgatóság

A koronavírus miatt kialakult veszélyhelyzet feloldásával elindulhatnak a személyes jelenlétet igénylő képzések, így valósulhat meg a közösségszervezést támogató digitális módszerek címmel induló intenzív képzés. 2020. augusztus 3-4-5 napokon, Komlón, 9.00 és 16.00 óra között háromnapos intenzív képzésen vehetnek részt az érdeklődők.

A képzésre olyan, középfokú iskolai végzettséggel rendelkező, közművelődés területén dolgozó szakemberek jelentkezését várjuk, akik alapismeretekkel rendelkeznek a számítástechnika területén. A további munkát a képzésen elsajátítható kompetenciákkal igyekszünk segíteni a mindennapi hatékony munkavégzés érdekében. Támogatott képzésként, megszerezhető ismeretek között haladó szintű prezentációs technikákat, hatékony webkeresést, videószerkesztést is elsajátíthatnak az érdeklődők. A képzés oktatói hatékony, azonnal használható ismeretanyagot adnak át, a képzési napok tananyaga egymásra épülő, így az intenzív, egymást követő három napos képzés rövid idő alatt teszi lehetővé az ismeretek elsajátítását, és gyakorlását is.

Online jelentkezési felület.

Bővebb információt Kolat Irén képzési és közösségszervezői koordinátorunknál kérhetnek a +36 20 323 04 02 telefonszámon, vagy a baranya@nmi.hu címen.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.