Mozilátogatással és vacsorával zártak a Vas megyei filmesek

Megyei irodák / Nemzeti Művelődési Intézet Vas Megyei Igazgatóság

A Nemzeti Művelődési Intézet a „Művelődő közösségek Nyugat-Magyarországon” elnevezésű, EFOP-3.7.3-16-2017-00150 azonosító számú projektjének keretein belül a Mozgó film, mozgó klub szakkörének záró alkalmára 2020. február 26-án került sor az Agora Savaria Filmszínházban.

Egy éve tartó, vidám és önfeledt munka ért véget ezen az esős délutánon a Mozgó film, mozgó klub szakkör résztvevői számára. Szomorúságra azonban semmi ok, hiszen a januári filmbemutató óta is újabb és újabb tervek szövődnek, középpontban a közös munka folytatásával.

Azonban a terveken túl várt még a csapatra egy nagy élmény, a második mozilátogatás, melynek során az Agora Savaria Filmszínház Jávor Pál termében a Sonic, a sündisznó című animációs filmet nézték meg. Mayer Rudolf mozivezető köszöntötte a csoport tagjait, a vetítés előtt még bejárták a mozi tereit, Horváth Zoltán foglalkozásvezető néhány mondatban mesélt nekik az épületről és a filmszínház technikai felszereltségéről, vetítőtermeiről.

Az Agora Filmszínházban két vetítőteremben van lehetőség filmnézésre, a már említett Jávor Pál teremben, valamint a Nagyteremben. Aki pedig a mozizás után egy kellemes beszélgetésre vágyik, a Cinema Café egyedi hangulatú tereiben teheti meg ezt, mely kedvelt találkozási helyszín a helyiek körében.

A „Savaria Mozi” – ahogy a környékbeliek és a szombathelyiek ismerik – már 1973 óta működik a megyeszékhelyen. 2010 környékén esett át egy nagyobb átalakításon, ma már megfelel a XXI. századi követelményeknek, ugyanakkor mégsem veszítette el belvárosi mozi jellegét, alternatívát kínálva azok számára, akik nem tipikus plázamozis élményre vágynak. A mozi aulája rendkívül tágas, így könnyűzenei koncerteket is megvalósítanak itt.

Az épület bemutatását egy igazán kellemes, amolyan délutáni mozis élmény követte, Sonic, a sündisznó segítségével mindannyian visszacsöppentek egy kicsit a gyermekkorba.

A filmvetítés után pedig egy kellemes vacsora melletti beszélgetéssel zárultak a Mozgó film, mozgó klub szakkörének foglalkozásai, sok tervvel és a folytatás reményével.

Bognár Alexandra 

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.