Tudástár a közösségi művelődésben

A Nemzeti Művelődési Intézet kötetsorozata

Felelős kiadó:
Závogyán Magdolna, ügyvezető

Sorozatszerkesztők:
Dr. Juhász Erika
Dr. Márkus Edina

Borítóterv:
Gégény János – Dr. Juhász Erika

Technikai szerkesztő:
Kőműves Anikó – Gégény János

A sorozat bemutatása:

A Nemzeti Művelődési Intézet fontos küldetése, hogy a közösségeket képessé tegye saját értékeik felismerésére és az ebből adódó lehetőségek kiaknázására. Ennek támogatására képzések, tudásmegosztó alkalmak és képzésfejlesztés révén szeretné a megfelelő szakmai utánpótlást biztosítani. Ezek a szakmai képzések hozzájárulnak a kulturális szakma humánerőforrás-fejlesztéséhez, a közösségi művelődés területén tevékenykedő munkatársak szakmai aktivitásának fokozásához, az intézmények hatékonyabb működéséhez, az élethosszig tartó és az élet teljes körére kiterjedő, tanulást elősegítő tevékenységek és szolgáltatások hatékonyságának növeléséhez.

A Nemzeti Művelődési Intézet 2017-től az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával elektronikus tananyagokat készít, amelyek létrehozásával elő kívánja segíteni a képzések tanulási folyamatait, így létrehozta a „Tudástár a közösségi művelődésben” sorozatot.

A tananyagok jól hasznosíthatók a szakemberképzés különböző szintjein: a középfokú és felsőfokú OKJ-s szakmai képzésektől a felsőoktatás közösségszervezés BA, közösségi művelődés tanári MA és kulturális mediáció MA szakjain át a szakmai továbbképzésekig és az önképzésig egyaránt. Azonos szerkezetűek, az egyes témák elméleti hátterének felvázolása után a tananyagok megértését, elsajátítását, az adott témakörhöz kapcsolódó készségek fejlesztését szolgáló gyakorlatokat tartalmaznak.

A sorozat folyamatosan bővül újabb szakmai anyagokkal. Az eddig megjelent kötetei a címre kattintva letölthetők. Hasznos olvasmányélményeket kívánunk! 

A sorozat megjelent kötetei:

Sorozat-

szám

Szerző/k Cím
1. Dr. Juhász Erika – Pete Nikoletta A közösségi művelődés képzési és továbbképzési rendszere
2. Dr. Kleisz Teréz – Dóri Éva A közösségfejlesztés alapjai a közművelődésben
3. Dr. Kerülő Judit – Csatlósné Komáromi Katalin Közösségi események menedzsmentje
4. Dr. Herzog Csilla – B. Hegedűs Katalin Kulturális közösségi marketing és média ismeretek
5. Dr. Takács-Miklósi Márta – Kary József Minőségügy a közművelődésben
6. Dr. Keczer Gabriella – Szente Béla Szervezési-vezetési ismeretek, vezetői feladatok a közösségi művelődésben
7. Dr. Szabó József – Katonáné Dr. Kovács Judit Kulturális vállalkozás- és gazdaságfejlesztés
8. Dr. Nagy Ádám – Szabó Judit Nikoletta Motiválás a közösségi művelődésben és az ifjúság bevonása
9. Dr. Márkus Edina – Angyal László Mentorok a közösségi művelődésben és az amatőr művészeti mozgalomban
10. Cserné Dr. Adermann Gizella – Dr. Ponyi László Kultúrakutatás módszertani alapjai
11. Dr. Márkus Edina – Pete Nikoletta Civil ismeretek a közösségi művelődésben
12. Dr. Simándi Szilvia – Dr. Benkei-Kovács Balázs Kulturális turizmus